Adatkezelési tájékoztató

amely készült a Dr. Nagy Vivien egyéni vállalkozó által üzemeltetett alábbi domain(eke)t látogató Érintettek részére: https://vvn3webdesign.com

Jelen Adatkezelési tájékoztató hatálya kiterjed a fenti domainek alatt üzemelő valamennyi aldomainre.

Dr. Nagy Vivien egyéni vállalkozó adatkezelőként a működése során a vele kapcsolatban lévő természetes személyek, valamint azon természetes személyek, akiknek adatai üzleti tevékenysége kapcsán a birtokába jutnak (a továbbiakban valamennyien együtt: Érintettek) adatainak védelmét és biztonságát, adataihoz fűződő jogainak tiszteletben tartását, érvényesítésének lehetőségét rendkívül fontosnak tartja. Erre figyelemmel a hatályos magyar és európai jogi rendelkezések betartása céljából és érdekében az alábbi rövid tájékoztatást nyújtja mindazon Érintettek részére, akik a fenti domain nevek alatt található információk alapján kívánja vele felvenni a kapcsolatot, avagy a fenti domain nevek alatt bármely szolgáltatást igénybe veszi.

1. Ki az Adatkezelő?

Az Adatkezelő a jelen tájékoztató vonatkozásában Dr. Nagy Vivien egyéni vállalkozó, aki az Egyéni Vállalkozók Nyilvántartásában 58657773 számon szerepel.

Az Adatkezelő adatai:

Adószám: 48343400-1-42

Telefonszám: +36 30 547 6064

E-mail cím: vivienvirtual@gmail.com

Székhely: 1141 Budapest, Szugló utca 145. ¼.

Az adatvédelemért felelős személy megegyezik az egyéni vállalkozóval/adatkezelővel: Dr. Nagy Vivien, akinek elérhetőségeit az előző pont tartalmazza.

2. Kik az Érintettek?

Érintett minden, bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – akár közvetve is – azonosítható természetes személy, akinek adatait az Adatkezelő kezeli.

Érintett lehetsz akkor, ha az Adatkezelő által üzemeltetett bármely fenti domain alatt működő weboldalt meglátogatod, azon szolgáltatást veszel igénybe.

3. Miért, milyen jogalappal és mennyi ideig kezelem az adataidat?

Ahhoz, hogy sikeresen véghez tudjam vinni a rendelésed, szükségem van néhány elengedhetetlen személyes adatodra. A jogalap attól függ, hogy hogyan kerültél velem kapcsolatba. Vállalkozásomnál az alábbi adatkezelési tevékenységek merülnek fel a fenti domain(ek) kapcsán:

3.1 Egyszeri információkérés űrlapon vagy e-mail útján

Az adatkezelés jogalapja: Az információkérés során az adatkezelés az önkéntes hozzájárulásodon alapul. A hozzájárulást bármikor visszavonhatod, a hozzájárulás visszavonásának az eredménye azonban az lesz, hogy – ha korábban a feltett kérdést még nem válaszoltam meg – a válaszra már nem fog sor kerülni.

Az adatok forrása: Az adatokat te szolgáltatod részemre, amikor felveszed velem a kapcsolatot akár a fenti domainek bármelyike alatt található kapcsolatfelvételi űrlapon, akár e-mailben. A kérésed teljesítése során kizárólag akkor kérhetek az általad eleve szolgáltatott adatokhoz képest többlet adatokat, ha a kért információ szolgáltatásához az a te pontosabb beazonosításod szükséges.

Érinettek köre: Egyszeri információkérés során akkor leszel Érintett, ha információt kérsz a személyes adataid megadása mellett.

A kezelt adatok köre:

  1. Az általad megadott név, amely adat kezelésének célja a te azonosításod annak érdekében, hogy a megfelelő információt tudjuk nyújtani és veed a kapcsolatot tudjuk tartani.
  2. Az általad megadott e-mail cím, amely adat kezelésének célja a veled történő kapcsolattartás az információ nyújtása során.
  3. Az általad feltett kérdés tartalma, amely adat kezelésének a célja a válaszadás.
  4. Az általad feltett kérdés elküldésének időpontja, amely adat kezelésének célja a válaszadás határidejének megállapítása.
  5. Amennyiben az általad feltett kérdés üzleti titkot érint, úgy meg kell vizsgálnom, hogy jogosult vagy-e a kért információhoz történő hozzáféréshez. Amennyiben az 1-3. alatti adatokból nem derül ki ezen jogosultság egyértelműen, úgy az alábbi adatokat kérhetem el abból a célból, hogy a válaszra való jogosultságot megállapítsam: születési név, születési hely, idő, anyja neve. A többletadatok megadása szintén a te önkéntes hozzájárulásodon alapul, annak elmaradása esetén azonban az adatszolgáltatás teljesítése során olyan tartalmú nyilatkozatot bocsátok ki, amely szerint az adatszolgáltatás nem valósulhat meg, és amelyben az adatszolgáltatás megtagadásának jogszabályi alapjait rögzítem.

Az adatkezelés időtartama: Ezeket az adatokat kizárólag a cél megvalósulásáig kezelem, azaz azokat törlöm, amint a kérdésed a számodra megnyugtató módon, teljes körűen megválaszolásra került, vagy amennyiben erre nem kerül sor, úgy akkor, amikor kibocsátom az adatszolgáltatást megtagadó, jogszabály megjelölésével megfelelően alátámasztott nyilatkozatot.

Amennyiben a kérdésed nem egyszeri információkérés, hanem már magában hordozza annak a lehetőségét, hogy a későbbiekben szerződést kötünk valamely szolgáltatásra, úgy a fenti adatokat a szerződéskötésig, legfeljebb azonban 30 (harminc) napig őrzöm.

Az adatkezelés helye: Az adatkezelés a vivienvirtual@gmail.com e-mail címem webes felületén történik. A weboldalon keresztül küldött megkeresés alábbi adatai tárolódnak továbbá a weboldal saját belső adatbázisában azon domain név alatt, amelyről a megkeresést elküldted: az üzenet szövege, a küldő e-mail címe és a küldés időpontja.

Adatfeldolgozók: A weboldalak tárhelyszolgáltatója az Evolutionet Kft. (Cg. 02-09-075023, adószám: 14992511-2-02) 7342, Mágocs Széchenyi u. 75. szám alatti székhelyű gazdasági társaság, aki adatfeldolgozónak minősül, figyelemmel arra, hogy a tárhelyén érhetők el mind a részemre vagy általam küldött elektronikus levelek, mind pedig az általad a webes felületről küldött megkeresések.

Az adatok megismerésére jogosultak: kizárólag az Adatkezelő. Amennyiben a tárhellyel probléma merülne fel, úgy a hiba elhárítása érdekében az adatokba betekinthet a tárhelyszolgáltató.

3.2  Egyszeri információkérés Facebook Messenger útján

Az adatkezelés jogalapja: Az információkérés során az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A hozzájárulást bármikor visszavonhatod, a hozzájárulás visszavonásának az eredménye azonban az lesz, hogy – ha korábban a feltett kérdést még nem válaszoltam meg – a válaszra már nem fog sor kerülni.

Az adatok forrása: Az adatokat te szolgáltatod részemre, amikor felveszed velem a kapcsolatot a Facebook Messenger alkalmazással. A kérésed teljesítése során kizárólag akkor kérhetek az általad eleve szolgáltatott adatokhoz képest többletadatokat, ha a kért információ szolgáltatásához a te pontosabb beazonosításod szükséges.

Érintettek köre: Egyszeri információkérés során akkor leszel Érintett, ha felveszed velem a kapcsolatot Facebook Messenger útján.

A kezelt adatok köre:

  1. Az általad megadott név, amely adat kezelésének célja a te azonosításod annak érdekében, hogy a neked megfelelő információt tudjuk nyújtani és veled a kapcsolatot tudjuk tartani.
  2. Az általad feltett kérdés tartalma, amely adat kezelésének a célja a válaszadás.
  3. Az általad feltett kérdés elküldésének időpontja, amely adat kezelésének célja a válaszadás határidejének megállapítása.

Amennyiben Facebook Messengeren keresztül veszed fel velem a kapcsolatot, úgy a személyes profilodnak nyilvános adataiba betekintést nyerhetek. A személyes profillapodnak adatkezelője a Facebook, így ha ezzel kapcsolatosan adatkezelési kérdéseid merülnének fel, úgy kérlek, keresd fel a Facebook alábbi tájékoztató oldalát:

https://www.facebook.com/help/325807937506242/?ref=contextual

Az adatkezelés időtartama: Ezeket az adatokat kizárólag a cél megvalósulásáig kezelem, azaz azokat törlöm, amint a kérdésed a számodra megnyugtató módon, teljeskörűen megválaszolásra került, vagy amennyiben erre nem kerül sor, úgy akkor, amikor kibocsátom az adatszolgáltatást megtagadó, jogszabály megjelölésével megfelelően alátámasztott nyilatkozatot.

Amennyiben a kérdésed nem egyszeri információkérés, hanem már magában hordozza annak a lehetőségét, hogy a későbbiekben szerződést kötünk valamely szolgáltatásra (akár oktatásra, akár egyéb tevékenységre), úgy a fenti adatokat a szerződéskötésig, legfeljebb azonban 30 (harminc) napig őrzöm.

A Messenger-üzenetek általam történő törlése során a nálad látható üzenetfolyam nem változik, azt kizárólag te tudod törölni.

Az adatkezelés helye: Az adatkezelés a Facebook Messenger alkalmazásban történik.

Párhuzamos adatkezelés: A Messenger szolgáltatója a Facebook Ireland Ltd. (reg.nr.: 462932, tel.: +353 1 5530588) 4 Grand Canal Square, Dublin, Ireland cím alatti székhelyű gazdasági társaság, aki adatkezelőnek minősül.

Az adatok megismerésére jogosultak: kizárólag az Adatkezelő. Amennyiben az üzenetváltással probléma merülne fel, úgy a hiba elhárítása érdekében az adatokba betekinthet a Facebook Ireland Ltd.

3.3  Szerződés megkötése

A szolgáltatás(ok) általad történő megrendelését követően az Általános Szerződési Feltételek szerint közöttünk szerződés jön létre, amelynek megkötése egy önálló adatkezelés.

Az adatkezelés jogalapja:

  1. amennyiben te vagy a szerződő fél, úgy az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikkének (1) bekezdés b) pontjában foglaltan került meghatározásra, amely szerint az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben te vagy az egyik fél.
  2. amennyiben te a szerződő vevőnk (megrendelőnk) képviseletében eljáró természetes személy vagy, úgy te a megrendelőnk képviseletét a Ptk. 3:21. §-ban foglaltakra figyelemmel, jogszabályi kötelezettséged teljesítése körében törvényes képviselőként látod el, amelynek alapján az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikkének (1) bekezdés b) pontjában foglaltan került meghatározásra, amely szerint az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben te törvényesen képviseled a felet.

Az adatok forrása: Az adatokat szerződés előkészítése során te szolgáltatod, amikor az űrlapon kitöltöd a megfelelő mezőket.

Érintettek köre: A szerződés megkötése során te akkor lesz Érintett, ha

  1. magánszemélyként vagy egyéni vállalkozóként szolgáltatásomat megrendelő természetes személy vagy,
  2. jogi személy vevőm ügyvezetője vagy, vagy
  3. jogi személy vevőm által kijelölt kapcsolattartó vagy.

A kezelt adatok köre:

  1. név, amely adat kezelésének célja a te azonosításod szerződő partnerként.
    1. e-mail cím és telefonszám, amely adatok kezelésének célja a szerződés teljesítése érdekében történő kapcsolattartás.
    1. számlázási adatok: számlázási név, cím, amely adatok kezelésének a célja a jövőbeni számla kiállítása.
    1. megrendelt szolgáltatás megjelölése: az adatok kezelésének célja a szerződés teljesítése.

A fentieken túl előfordulhat, hogy az általad megrendelt termék vagy szolgáltatás annyira egyedi, hogy a termék, vagy a szolgáltatás tárgya is azonosít téged, ebben az esetben a termék, vagy szolgáltatás megjelölését is személyes adatként kezeljük, amely adat kezelésének a célja a szerződés kereteinek meghatározása.

Az adatkezelés időtartama: A fenti, a veled kötendő szerződésben rögzített adatokat a szerződés teljesítését követő 5 évig kezelem. Határozatlan időtartamú szerződés esetén a szerződés megszűnését követő 5 évig őrzöm adataidat. Az 5 év leteltét követően az elektronikusan nyilvántartott adataidat a rendszerből törlöm. Papír alapon a szerződéseket nem kezelem.

Az adatkezelés helye: Az adatkezelés kizárólag elektronikusan történik. A szerződés megkötése elektronikusan történik, az űrlap általad történő kitöltésével és elküldésével. Az űrlap adatai a (hírlevélküldő rendszer neve) rendszer által biztosított tárhelyen tárolódnak.

Az adatok megismerésére jogosultak: a szerződéskötés során kizárólag az Adatkezelő ismerheti meg az adataidat. Amennyiben a tárhellyel probléma merülne fel, úgy a hiba elhárításához szükséges mértékben az adatok megismerésére jogosult a (hírlevélküldő rendszer szolgáltató neve) adatfeldolgozó. Amennyiben a szerződés kapcsán hatósági eljárás merülne fel, úgy a megkötött szerződés adatait a hatósági ellenőrzés során eljáró hatóság, illetve annak képviselője ismerheti meg.

3.4  Kapcsolattartás

A kapcsolattartásra a szerződés teljesítése érdekében van szükség.

Az adatkezelés jogalapja:

  1. amennyiben te vagy a szerződő fél, úgy az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikkének (1) bekezdés b) pontjában foglaltan került meghatározásra, amely szerint az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben te vagy az egyik fél.
  2. amennyiben te a szerződő vevőnk (megrendelőnk) képviseletében eljáró természetes személy vagy, úgy te a megrendelőnk képviseletét a Ptk. 3:21. §-ban foglaltakra figyelemmel, jogszabályi kötelezettséged teljesítése körében törvényes képviselőként látod el, amelynek alapján az adatkezelés jogalapja a GDPR 6. cikkének (1) bekezdés b) pontjában foglaltan került meghatározásra, amely szerint az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben te törvényesen képviseled a felet.
  3. amennyiben te a szerződő beszállítónk által kapcsolattartásra kijelölt természetes személy vagy, úgy az adatkezelés jogalapja a Ptk. 6:272. §-ban foglalt megbízási szerződés teljesítése, illetve a te vevőnkkel (megrendelőnkkel) fennálló munkaszerződéséből, vagy egyéb polgári jogi szerződéséből eredő kötelezettséged.

Az adatok forrása: A kapcsolattartási adataidat te, vagy a szerződést kötő személy közli a megrendelő űrlapon, illetve, ha változás következik be az adatokban, úgy külön egy erre irányuló tájékoztatással.

Érintettek köre: Kapcsolattartás esetén te akkor leszel érintett, ha a szerződés kapcsán te kerültél kijelölésre kapcsolattartóként, vagy te vagy a szerződő fél, és nincs külön kijelölve kapcsolattartó.

A kezelt adatok köre:

  1. név, amely adat kezelésének célja a te azonosításod.
  2. telefonszám, e-mail cím, amely adatok kezelésének célja a te elérhetőségednek biztosítása a szerződés fennállta során.

Az adatkezelés időtartama: A szerződés mindkét fél általi teljesítését követő nap.

Adatfeldolgozók: Adataid az űrlap benyújtását követően (hírlevélküldő rendszer szolgáltató neve, adatai) által biztosított online rendszerben tárolódnak.

Az adatok megismerésére jogosultak: a szerződéskötés során kizárólag az Adatkezelő ismerheti meg az adataidat. Amennyiben a tárhellyel probléma merülne fel, úgy a hiba elhárításához szükséges mértékben az adatok megismerésére jogosult a (hírlevélküldő rendszer szolgáltató neve) adatfeldolgozó. Amennyiben a szerződés kapcsán hatósági eljárás merülne fel, úgy a megkötött szerződés adatait – így a kapcsolattartás vonatkozásában megadott adatokat is – a hatósági ellenőrzés során eljáró hatóság, illetve annak képviselője ismerheti meg.

3.5  Számlázás

Tevékenységemet a hatályos magyar és európai uniós jogszabályok keretei között végzem, erre figyelemmel a termékértékesítés kapcsán számlát állítok ki. Nem kerül sor számlázásra, amennyiben te ingyenes anyagot rendeltél tőlem.

Az adatkezelés jogalapja: az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 159. §.

Az adatok forrása: az adatokat te szolgáltatod részemre ehhez a szolgáltatást megrendelő űrlap kitöltésével.

Érintettek köre: Számlázás során te akkor leszel Érintett, ha a számla a te nevedre, vagy olyan cég nevére szól, amely cég neve a te nevedet tartalmazza. 

A kezelt adatok köre:

  1. számlázási név,
  2. számlázási cím,
  3. megrendelt szolgáltatás megnevezése
  4. megrendelt szolgáltatás díja

amely adatok kezelésének célja egységesen a számla kiállítása.

Az adatkezelés időtartama: Az adatokat a Katv. 12. §-ában foglaltaknak megfelelő őrzési határidőig, azaz a számla esedékességétől számított 5 évig tárolom. 

Adatfeldolgozók: Adataid az űrlap benyújtását követően a (hírlevélküldő rendszer szolgáltató neve, adatai) által biztosított on-line rendszerben tárolódnak, a számlázás az Octonull Kft. (Cg. 01-09-303201, adószám: 13421739-2-41) KBOSS.hu Kft., 1031 Budapest, Záhony utca 7/D. szám alatti székhelyű gazdasági társaság Számlázz.hu (számlázó rendszer szolgáltató neve, adatai) rendszerével történik.

Az adatok megismerésére jogosultak: kizárólag az Adatkezelő. Amennyiben a számlázási rendszerekkel probléma merülne fel, úgy a hiba elhárításához szükséges mértékben az adatok megismerésére jogosult a (hírlevélküldő rendszer szolgáltató neve) és az (számlázó rendszer szolgáltató neve). adatfeldolgozó. Amennyiben a szerződés kapcsán hatósági eljárás merülne fel, úgy a kiállított számlák adatait a hatósági ellenőrzés során eljáró hatóság, illetve annak képviselője ismerheti meg.

3.6  Panaszkezelés

Az adatkezelés jogalapja: a Ptk. 6:138. §-ban foglalt kötelezettségem teljesítése, amely jogszabályhely előírja, hogy a szerződésszegés esetén a sérelmet szenvedett fél jogosult a szolgáltatás teljesítésének követelésére.

Az adatok forrása: Panaszkezelés során az adatokat te szolgáltatod részemre, amikor a tevékenységemmel, vagy annak valamely részével szemben panaszt nyújtasz be hozzám.

Érintettek köre: Panaszkezelés során te akkor leszel Érintett, ha a panaszt te terjeszted elő. A panaszkezelés során az adatokat te szolgáltatod részünkre.

A kezelt adatok köre:

Az Adatkezelő az alábbi adatokat kezeli panaszkezelése során:

Adat megnevezéseAdatkezelés célja
NévA te azonosításod
Panasz tartalmaA panasszal érintett tevékenység mindkét fél számára megnyugtató módon történő rendezése
Panaszbejelentés időpontjaA panasz nyilvántartásba vétele
Panasz megoldásának időpontjaA panasz lezárása a panasznyilvántartásban
Kapcsolódó szerződésA panaszolt eset azonosítása

A panaszkezelés során elképzelhető, hogy a fentieken túlmenően egyéb adatokat is kezelek, függően a panasz tartalmától, pl. amennyiben panaszod fizetési hiányosságok miatt került előterjesztésre, úgy a panaszkezelés során a szerződés teljesítése során korábban ismertté vált bankszámlaszámodat is felhasználhatom annak érdekében, hogy feltárjam a mulasztás okait.

Az adatkezelés időtartama: A panasz rendezését követő 5 év (a Ptk. által meghatározott általános elévülési idő).

Adatfeldolgozók: A panaszokat fogadó e-mail cím és a kapcsolatfelvételi űrlapot tartalmazó weboldalak tárhelyszolgáltatója az (tárhely szolgáltató neve, adatai) aki adatfeldolgozónak minősül, figyelemmel arra, hogy a tárhelyén érhetők el mind a részemre vagy általam küldött elektronikus levelek, mind pedig az általad a webes felületről küldött megkeresések.

Az adatok megismerésére jogosultak: kizárólag az Adatkezelő. Amennyiben a tárhellyel probléma merülne fel, úgy a hiba elhárítása érdekében az adatokba betekinthet a tárhelyszolgáltató.

Panaszkezelés során az általam kezelt adatokat a fentieken túlmenően megismerheti a jogi képviselőm, illetve azon hatóság, amely – a panasz esetlegesen számodra nem megnyugtató módon történő rendezése esetén – a te megkeresésed alapján eljár.

3.7  Weboldalak meglátogatása

Az adatkezelés jogalapja: Önkéntes hozzájárulás, amelyet te úgy gyakorolsz, hogy weboldalamat a böngésződben megnyitod.

Az adatok forrása: Az adatokat te szolgáltatod a weboldal meglátogatása során.

Érintettek köre: te abban az esetben leszel érintett, amennyiben weboldalamon látogatóként megjelensz.

Az adatkezelés megvalósulása: Az adatkezelés cookie-kon keresztül történik. Az oldalon kizárólag a működéshez szükséges wordpress-cookie-k találhatók, amelyek biztosítják neked a WordPress weboldalra történő belépés, illetve a megtekintendő tanfolyamok elérésének lehetőségét. Marketing célú cookie-kat nem használok.

Mi az a cookie?

A cookie olyan pársoros kódrészlet, amelyet a böngésződ az egyes weboldalak meglátogatása során a számítógépeden elhelyez. Ezek tartalmazhatnak beazonosításhoz szükséges adatokat, érdeklődési körhöz kapcsolódó adatokat, azonban azok minden esetben a te számítógépeden tárolódnak. Ezeket a cookie-kat te a böngésződből törölheted a Beállítások menüpont alól.

A weboldalaim kizárólag működéshez szükséges adatokat tartalmaznak, és azok élettartama többnyire a böngésző bezárásáig tart. Ez alól egyedüli kivétel a te Cookie-kra adott tájékoztatásodnak elfogadását rögzítő cookie, amelynek élettartama 1 év. Természetesen te ezt az 1 évet megelőzően is törölheted a számítógépedről a fenti módszerrel. 

3.8  Hírlevél

Az adatkezelés jogalapja: a te önkéntes hozzájárulásod.

Az adatok forrása: Az adatokat te szolgáltatod a hírlevélre történő feliratkozás során az űrlap kitöltésével.

Érintettek köre: te akkor leszel érintett, ha weboldalamon a hírlevél-szolgáltatásra feliratkozol.

A kezelt adatok köre:

  1. név: amely adat kezelésének a célja a te azonosításod,
  2. e-mail cím: amely adat kezelésének a célja a hírlevél küldése,
  3. feliratkozás időpontja: amely adat kezelésének a célja annak megállapítása, hogy ténylegesen megtörtént a feliratkozás.

Az adatkezelés időtartama: Leiratkozásig. A leiratkozással az adatkezeléshez adott hozzájárulásodat visszavonod. Leiratkozást követően a rendszerből az adataidat törlöm.

Adatfeldolgozók: Adataid az űrlap benyújtását követően a (hírlevélküldő rendszer szolgáltató neve, adatai) által biztosított online rendszerben tárolódnak.

Az adatok megismerésére jogosultak: a hírlevélküldés során kizárólag az Adatkezelő. Amennyiben a tárhellyel probléma merülne fel, úgy a hiba elhárításához szükséges mértékben az adatok megismerésére jogosult a (hírlevélküldő rendszer szolgáltató neve) adatfeldolgozó.

4. Kezelem-e máshogy az adataidat?

Az adataidat kizárólag a fent meghatározott célokból kezelem, azokat harmadik fél részére – ha a jelen tájékoztatóban nem jeleztem külön – nem továbbítom.

Ez alól kivételt képez az az eset, ha nyomozó hatóság, bíróság, ügyészség, szabálysértési hatóság, közigazgatási hatóság, egyéb hatóság jogszabály felhatalmazása alapján keres meg. Ebben az esetben az adataidat kizárólag abban a körben és mértékben továbbítom, amelyre a hatóság pontos céllal és az adatok körének pontos megjelölésével megküldött megkeresése kiterjed, és amely a hatóság feladatainak ellátásához feltétlenül szükséges.

Amennyiben a szerződésből eredően köztem és közted, vagy az általad képviselt partner, vagy a téged kijelölő partner között jogvita alakul ki, úgy a szerződés a jogvita eldöntésére jogosult bíróság vagy mediátor részére.

5. Milyen jogok illetnek meg?

Megillet téged az adataid kezeléséről való tájékoztatás joga, amely tájékoztatást a jelen tájékoztató keretei között nyújtok.

5.1 Hozzáféréshez való jog

E jog gyakorlása esetén kérelmezheted a rád vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést. Ennek körében tájékoztatást kérhetsz tőlem arra vonatkozóan, hogy milyen adataidat, milyen jogalapon, milyen céllal, mennyi ideig kezelem, ezen adatokhoz, hogy jutottam hozzá, illetve ezen adatokat kinek, mikor, milyen céllal és milyen jogalappal továbbítottam, illetve, hogy kinek, mikor és milyen jogalappal biztosítottam hozzáférést.

5.2. Helyesbítéshez való jog

E jog gyakorlása esetén kérelmezheted a fenti adatok helyesbítését, pontosítását, amennyiben azokban eltérést tapasztalsz. A fenti adatokat a kérésednek megfelelően 3 munkanapon belül köteles vagyok helyesbíteni.

Például: Ha értesítési címed, telefonszámod, e-mail címed megváltozott, kérheted, hogy az Adatkezelő az új adatot vezesse át a nyilvántartásában.

Adataidat – amennyiben azokban hiányosságot tapasztalsz – kiegészítheted. Az egyes adatkezelések során azonban a fenti adatokon túlmenően további adatokra nincs szükség, így azokat az Adatkezelő meghatározott cél nélkül kezelné. Amennyiben telefonszámból vagy e-mail címből újat kívánsz megadni és a régit nem szeretnéd töröltetni, úgy kérlek, jelöld meg, hogy a két elérhetőségi adat (a régi és az új) közül melyiket tekinted elsődlegesnek!

5.3. Törléshez, elfeledtetéshez való jog

E jog gyakorlása esetén kérheted az adatkezelőtől mindazon adataidnak törlését, amelyeket az Adatkezelő a te hozzájárulásod alapján kezel, és hatályos jogszabály nem írja elő meghatározott időtartamig az őrzési kötelezettségét.

Kérheted továbbá azt is, hogy amennyiben az adatot az adatkezelő harmadik személy részére továbbította, és ezen adattovábbításra nem jogszabályi kötelezettség teljesítése érdekében került sor, úgy az adatkezelő a címzettnél az adatod törlését kezdeményezze.

Például kérheted az e-mail címednek vagy a telefonszámodnak a törlését a nyilvántartásunkból, azonban ez azt a következményt vonja maga után, hogy a megkötött szerződést a kapcsolattartás hiánya miatt nem tudjuk teljesíteni, erre figyelemmel a köztünk lévő szerződés neked felróható okból szűnik meg.

5.4. Adatkezelés korlátozásának joga (zároláshoz való jog)

Ha a személyes adat pontosságát vitatod, úgy arra az időtartamra korlátozhatod az adatkezelést, amíg az adatkezelő meg nem győződik az adat pontosságáról, és azt szükség esetén helyesbíti.

Szintén kérheted az adataid kezelésének meghatározott cél(ok) szerinti korlátozását abban az esetben, ha az adatkezelés jogellenes, azonban mégsem kéred azok törlését. Az adataid ebben az esetben az általad megjelölt célra nem használhatók mindaddig, amíg ezzel ellentétes nyilatkozatot nem teszel.

Például, ha szerződés kötése érdekében bocsátottad rendelkezésemre adataidat, azonban a szerződés mégsem jött létre, így az adatkezelés célja nem valósult meg, az adatkezelés jogellenessé válhat a szerződés aláírásának tervezett napja után. Azonban, ha úgy nyilatkozol, hogy adataidat nem kéred törölni, úgy az Adatkezelő nyilvántartásában azok továbbra is szerepelnek, így ha legközelebb szerződéskötési szándékkal keresel meg, úgy adataidat újra már nem kell felvennem, elegendő azok pontosítása.

Szintén kérheted az adataid kezelésének korlátozását abban az esetben, ha az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de úgy döntesz, hogy azok tovább kezelését jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, védelméhez kéred. Ez esetben a korlátozó nyilatkozat megtétele mellett kérem, hogy az adatok további kezeléséhez történő hozzájárulást rögzítő nyilatkozatodat is tedd meg!

Ha úgy érzed, hogy adataid kezelésével a jogos érdekeid sérülnek, úgy tiltakozásoddal korlátozhatod az adatkezelést arra az időtartamra, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adataid kezelésének célja, illetve az adataid kezelésének jogos indokai elsőbbséget élveznek-e a te jogos érdekeiddel szemben.

A korlátozás időtartama alatt a zárolt személyes adatokat az adatkezelő kizárólag tárolhatja, illetve a hozzájárulásoddal, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, illetve fontos közérdekből lehet kezelni.

Például: amennyiben az adatkezelőnek veled szemben közvetlen követelése keletkezne, úgy ennek hatósági, bírósági úton történő érvényesítéséhez adataidat felhasználhatja.

5.5. Tiltakozás joga

Jogosult vagy arra, hogy – hacsak jogszabály a korábban hozzájárulásod alapján megadott adataid tekintetében őrzési, kezelési kötelezettséget nem ír elő – a saját helyzeteddel kapcsolatos okokból bármikor tiltakozz személyes adataid kezelése ellen.

A személyes adatokat közvetlen üzletszerzés érdekében az adatkezelő annyiban használja, amennyiben a hírlevelekben az új tanfolyamokról, szolgáltatásokról szóló tájékoztatások megjelennek. Az adatkezelő profilalkotást nem végez. Az adatkezelő tudományos vagy történelmi kutatási céllal, statisztikai céllal adatot nem kezel.

5.6. Hatósághoz fordulás joga

Az adatkezelő adatkezelésének kifogásolhatósága esetén jogosult vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulni. A Hatóság elérhetősége:

            Postacím:        1530 Budapest, Pf.: 5.

            Cím:                1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.

            Telefon:           +36 1 3911400

            E-mail:            ugyfelszolgalat@naih.hu

            Web:               http://naih.hu

5.7. Bírósághoz fordulás joga        

Amennyiben úgy érzed, hogy adataid kezelésével megsértettük a jogaidat, és sérelmedet bírósági úton kívánod érvényesíteni, úgy megillet a bírósághoz fordulás joga. Ezen túlmenően az adatvédelmi hatóság határozata ellen a közigazgatási eljárás általános szabályai szerint jogorvoslattal élhetsz akként, hogy az illetékességgel és hatáskörrel bíró közigazgatási és munkaügyi bíróság előtt keresetet terjesztesz elő.

Az adatkezelési alapelvek betartásáról szóló nyilatkozat

Tekintettel arra, hogy vállalkozóként és magánszemélyként is rendkívül fontosnak tartom az adataid biztonságát, tájékoztatlak, hogy

  1. adataid kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint a számodra átlátható módon végzem.
  2. adataid gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történik, azokat nem kezelem e célokkal össze nem egyeztethető módon.
  3. adataid a célok szempontjából megfelelőek és relevánsak, csak a szükséges mértékre korlátozódnak.
  4. adataid az általad megadottak alapján pontosak és naprakészek, amennyiben erre igényed mutatkozik, úgy minden ésszerű intézkedést megteszek annak érdekében, hogy a személyes adataid törlésre vagy helyesbítésre kerüljenek.
  5. adataidat olyan formában tárolom, amely az azonosításodat csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé, azokat megfelelő technikai és szervezési intézkedésekkel védve őrzöm.
  6. adataidat olyan módon kezelem, hogy biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ide értve.

Budapest, 2023. november 20.

Dr. Nagy Vivien e.v.
Adatkezelő